2016. január 30., szombat

XV. fejezet: Lakosztály

-Harry! Vicky!-kiabálta valaki a nevünket.
Körbenéztünk, és Louisék integettek nekünk. Elindultunk feléjük.
-Végre megvagytok!-köszönt Nicol, az oldalán Liammel és...Zaynnel? Akinek mellesleg fogta a kezét. Akaratlanul is Niallre néztem, akinek egy grimasz futott át az arcán, látva Nicolékat.
-Sziasztok nektek is!-köszönt Louis.
-Most, hogy mindenki itt van, keressük meg Danielt.-ajánlotta fel Harry, aki még mindig mellettem állt.
Elindultunk hát a parkolók felé, amit a nagy tömeg miatt elég nehéz volt megtalálni. A parkolóban, egy fekete autónak támaszkodott Daniel. A srácok üdvözölték egymást, és kezet ráztak.
-Én most egy kis időre magatokra hagylak titeket.-mondta Zayn, és egy szintén fekete Range Rover felé nézett.
-Még találkozunk!-mondta, majd megölelte Nicolt, a fiúkkal pedig kezet rázott, és rám mosolygott. Niallt a guta ütés kerülgette, de azért egy mosolyt erőltetett az arcára.
Bepakoltuk a bőröndjeinket a csomagtartóba, és beültünk az autóba. Daniel mellé Liam ült be, hátra Nicol, Niall és Louis, az utolsó két pótülésre pedig Harryvel ketten ültünk be.
A szálloda nem volt messze a repülőtértől. Sikerült feltűnés nélkül bejutnunk a recepcióra, ahol megkaptuk a szobakulcsunkat.
-A második emeleten a 22-es lakosztály az önöké!-mondta a recepciós hölgy, miután Louis bejelentkezett.
Meglepődtem a lakosztály szó hallatán, és azon is, hatan egy szobába kerültünk.
Felvonszoltuk a csomagokat, főleg mi Nicollal, a srácok könnyen megkapták az övékét, és felmasíroztak velük. Louis és Niall visszajöttek értünk. Niall mindent bevet, hogy visszaszerezze Nicolt Zayntől. Amikor felértünk, Harry a kulccsal szenvedett.
-Miért nem nyílik ez a francos ajtó?-kérdezte felháborodva.
-Hadd nézzem meg!-mondtam.
Kivettem Harry kezéből a kulcsot, és én is megpróbáltam. Bezzeg nekem másodszorra sikerült.
Elsőként én léptem be, de nem is tudtam tovább lépni, annyira elámultam. Középen volt egy nappali, három hatalmas kanapéval, és két fotellel. Hét ajtó nyílt a nappaliból.

-Nincs kedved beljebb fáradni?-kérdezte Niall nevetve.
-Ja..de igen.-nyökögtem.
Elálltam az ajtóból, hogy a többiek is bejöhessenek. Liam azonnal benyitott az első ajtón, ami nem volt bezárva. Bevitte a cuccait, és elterült az ágyon. Niall is követte a példáját, és Liam ajtaja melletti szobát választotta. Nicol Niall mellé, én Nicol mellé, Harry mellém, Louis pedig Harry mellé költözött be. A hetedik ajtó a fürdőszoba volt.
Miután mindenki berendezkedett, utána kimentünk a nappaliba, és leültünk a kanapékra.
-Csajok, nekünk szakmai megbeszélésünk lenne a menedzserünkkel.-mondta Louis.
-Rendben...-mondtam elbizonytalanodva.
-Ha van kedvetek velünk jöhettek, de elmehettek vásárolgatni, vagy valami ilyesmi.-sietett a segítségemre Harry.
-Rendben. Vicky, elmegyünk valahová?-kérdezte Nicol.
-Persze.-vágtam rá.
A srácokért hamarosan jött valaki, és elvitte őket. Úgy beszéltük meg, hogy vacsorára itt lesznek.
Mi is összeszedelőzködtünk, és útra keltünk. Lófráltunk az utcákon, sétányokon, és beszélgettünk. Felhívtuk a szülőket, és tájékoztattuk őket a fejleményekről.

2016. január 16., szombat

XIV. fejezet: Érkezés Helsinkibe

Amikor felébredtem még a gépen ültünk. Kinyitottam a szemem, Harry mosolygott le rám.
-Na jót aludtál?-kérdezte huncut mosollyal a száján.
-Igen, köszönöm. Kényelmes vagy.-mondtam, és az arcomat a mellkasába fúrtam. Beszívtam az illatát, és megborzongtam.
Harry felnevetett, és összeborzolta a hajam.
Felnéztem rá, ő pedig csak nevetett. Megigazgattam a hajam, bár ez tükör nélkül szánalmas próbálkozásnak bizonyult.
-Gyere, segítek, mondta.
És mivel az ölében ültem -nem tudom, hogy hogyan kerültem oda- ezért hagyta, hogy felüljek. Majd igazgatni kezdte az ujjaival a hajam.
Amikor végzett, akkor megpróbáltam visszaülni a helyemre, de Harry a derekam köré fonta a karját, így nem tudtam szabadulni. Nem mintha ez olyan nagy baj lett volna.
-Mi az?-kérdeztem nevetve.
-Semmi. Miért?-érdeklődött, és a vállamra tette az állát.
-Mennyi idő van még hátra?-kérdeztem terelve a témát.

-Még egy óra.
-Aha.-mondtam, és nekidőltem Harry mellkasánnak.
-Nem is próbálsz szabadulni?-kérdezte, arra utalva, hogy már nem ölel át.
Zavaromban elpirultam, és kikászálódtam az öléből.
Harry csak nevetett rajtam. Mert a lábam nem ért le az öléből a padlóra. Még egy percig nézte a szenvedésem, majd megfogta a derekamat, és leemelt az öléből.
-Köszönöm!-mondtam sértődötten, és leültem a helyemre.
-Mégse vagyok olyan kényelmes?-kérdezte.
Elvörösödtem, és a táskámban kezdtem matatni.
-De igen.-válaszoltam kisvártatva.
Elővettem egy flakon vizet, és beleittam. De félre is nyeltem, ezért köhögni kezdtem.
-Meg ne fulladj itt nekem!-mondta kedvesen, és ütögetni kezdte a hátam.
-Köszönöm!-mondtam amikor már nem köhögtem, de most komolyan is gondoltam.
-Nincs mit.-mondta, és felém fordult.
Én is így tettem, majd pár percig szótlanul ültünk, egymást nézve.
-A többiek tudod, hogy hol ülnek?-kérdeztem.
-Louisék körülbelül néggyel elöttünk. Nicolékat viszont nem láttam.
-Köszi.-mondtam.
-Nem vagy éhes?-kérdezte.
-De igen.
Harry leintett egy stuardest, aki persze szinte azonnal szívrohamot kapott, mikor felismerte Harryt.
-Kérnénk szépen valami harapni valót.-mondta Harry.
-Rendben, péksüteményeink vannak.-mondta a stuardes.
-Remek. Akkor kettő kakaós csigát kérnénk szépen.-kérte Harry.
-Máris hozom.
Tíz perc múlva meg is érkezett a stuardes, a csigáinkkal.
-Köszönjük.-mondtam.
Elment a stuardes, mi pedig nekiálltunk enni. Én hamarabb végeztem a kakaós csigámmal, mint Harry. Majd hirtelen a közepét a számba nyomta.
-Köszönöm.-mondtam, mikor lenyeltem.
-Szívesen.-mondta, és a szalvétájával megtörölte a szám. -Csupa csoki vagy!-mondta, és felnevetett.
-És akkor te?-kérdeztem, és letöröltem én is a száját.
-Kakaós csigát nem lehet szépen enni, az már biztos.-mondta, de már fulladozott a nevetéstől.
Már csak fél óra volt hátra az útból, amikor előttünk átlósan kettővel megláttam Nicolt. Integettem neki, de nem vett észre.
A maradék időt végig beszélgettük Harryvel.
-Hölgyeim és Uraim, remélem kellemes volt az útjuk. Hamarosan megkezdjük a leszállást, kérem kapcsolják be öveiket.-mondta a mikrofonba a pilóta.
Így is tettünk, majd a gép ereszkedni kezdett. Biztonságban landoltunk.
Harryvel felálltunk a helyünkről, és megnéztük, hogy nem hagyunk-e ott valamit. Majd megkezdődött a kiszállás, megérkeztünk Helsinkibe. Hatalmas tömeg tolongott a repülőtéren. Harry megragadta a kezem, amikor majdnem elveszítettük egymást. Így kézen fogva kerestük meg a csomagkiadó szalagot. A többieket sehol se láttam. A bőröndjeinkre még várnunk kellett. Majd megjelent Harryé, mögötte közvetlenül az enyém is. Megragadtuk azokat, és elindultunk megkeresni a többieket.

2016. január 10., vasárnap

XIII. fejezet: A repülőn

Vacsora után Nicollal elmosogattunk, majd csatlakoztunk a srácokhoz, akik valami sci-fit néztek. A fantasy filmeket, könyveket szeretem, de a sci-fi, se nekem, se Nicolnak nem megy. Ezért mi bementünk a szobákba. Kihúztuk az ágyunkat, és megágyaztunk. Leültünk az ágyra, és beszélgetni kezdtünk.
-Hiányozni fog ez az egész.-mondta Nicol.
-Nekem is hidd el. A srácok...Harry.
-A koncertek, az utazások,....Niall.
-Hát igen. Ne is mondd!
Majd könyvekről, filmekről kezdtünk beszélgetni. Hamar elment az idő. Már fél tizenegy volt, amikor Nicol már sorozatban ötöt ásított.
-Ha nem baj, akkor én most bevágom a a szunyát.-mondta.
-Persze, aludj csak!-válaszoltam, majd a telefonommal együtt átültem a kanapéra, ami nem volt kihúzhatós, és jóval kisebb is volt, mint a másik.
Bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és elindítottam egy albumot. Becsuktam a szemem, és vártam, hogy elálmosodjak. De nem bírtam aludni. A kislámpa még éjfélkor is égett a szobánkban.
Valaki kopogott.
-Tessék!-suttogtam.
Harry kukucskált be az ajtón.
-Bejöhetek?-kérdezte. Már pizsiben volt ő is.
Nem válaszoltam, csak bólogattam. Kivettem a fülemből a fülhallgatót, és úgy helyezkedtem, hogy Harry is elférjen mellettem.
-Gyere ülj le!-ajánlottam fel.
Leült, és egymással szembe fordultunk. A lábaink között max tíz centi lehetett.
-Nem tudsz aludni?-kérdezte.
-Nem igazán. És te?
-Én egy kicsit álmos vagyok, csak láttam, hogy ég a villany, ezért gondoltam, hogy megnézem, hogy nem csak égve maradt-e.
-Értem. De ha tudsz aludni akkor menj nyugodtan. Elfáradtál.-mondtam.
-Igen. De tudom milyen rossz, ha az ember nem tud elaludni.
-Köszönöm. De majd a zenétekre elalszom. Fáradt leszel holnap.
-Rendben. Jó éjszakát! Próbálj meg elaludni.-suttogta, és megölelt.
Belélegeztem az illatát, és megszédültem.
-Aludj jól!-suttogtam.
Majd kiment a szobából.
Fél egykor bevackolódtam az ágyba, ugyanis a zene megtette hatását, és elálmosodtam.
Majd hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy Nicol forgolódik. Átcuccoltam a kanapéra, és fél óra szenvedés után sikerült elaludnom.
~•~
Arra ébredtem, hogy valaki szólongat. Kinyitottam a szemem, és Nicol nézett le rám. Ránéztem az órára, már kilenc óra is elmúlt.
-Jó reggelt! Kevesebb mint kettő óra múlva a repülőtéren kellene lennünk.
-Hajaj.-nyögtem.
Felnyaláboltam a neszeszeremet és a ruháimat, és a fürdő felé vettem az irányt. A többiek a nappaliban iszogatták a kávéjukat.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Neked is!-mondták valamennyien.
A napi rutin után, egy lila kötött ruhát, és egy fekete latex nadrágot vettem fel. Csatlakoztam a többiekhez, és gyorsan megittam a kávémat.
-Köszönöm a kávét!
-Szívesen.-mondta Louis, mert gondolom ő készítette.
Bementem a szobánkba, és csomagolni kezdtem. A kupi miatt lassabban haladtam. De fél óra múlva elégedetten zártam le a bőröndömet. Majd felhívtam a szüleimet, és tájékoztattam őket, hogy hamarosan repülőre ülünk.
Kimentem a srácokhoz, akik már útra készek voltak.
-Mikor indulunk?-kérdeztem.
-Bármelyik pillanatban befuthat Daniel, szóval hamarosan.-válaszolt Liam.
Lehuppantam egy szabad helyre a kanapén. Louis és Niall közé.
-Sokáig fenn voltál?-kérdezte Harry.
-Aha.-mondtam két ásítás között.
-Nem aludtál jól?
-Nem igazán, nehezen aludtam el, és még egyszer fel is ébredtem hajnalban.
-Sajnállak.-mondta.
Közben a többiek tovább beszélgettek. Hamarosan megérkezett Daniel. Felvettük a kabátokat, és a csizmákat. Majd fogtuk a bőröndöket, és bepakoltunk a két autóba. Megint Daniel és Harry vezettek. Liam ült be hozzánk, a többiek Daniellel mentek. A repülőtér nem volt messze tőlünk. Hamar odaértünk, és kiszedtük a csomagokat. Majd megkerestünk a terminálunkat.



Daniel pedig elment. Louis odaadta a jegyeinket. Kiderült, hogy nem is egymás mellett ülünk mindannyian. Sikerült három felé szakadnunk. Liam Nicol mellé, Niall Louis mellé, én pedig piszok nagy szerencsémre Harry mellé kaptam jegyet. A járat indulásáig még volt negyed óránk. A csomagjainkat leadtunk. De mindegyikünk úgy pakolt, hogy legyen egy kézi táskája is. Hamarosan megindult a beszállás. Nicollal megöleltük egymást, mert ők Liammel előbb szállhattak fel. Jó volt látni, hogy Liam segített Nicolnak. Majd mi következtünk Harryvel. Odaintettünk Louiséknak, majd felszálltunk. Megkerestük a helyünket.
-Szeretnél az ablak mellé ülni?-kérdezte Harry, mert az ő jegye az ablak mellé szólt.
-Nem köszönöm.-mondtam, és rámosolyogtam.
Leültünk, Harry pedig fogva tartotta a tekintetem.
-Nagyon fáradt vagy?-kérdezte.
-Elmegy, köszönöm.
-Nem tudsz aludni?
-Tudnék, de inkább beszélgessünk.
-Ahogy gondolod.-mondta azzal a huncut mosollyal az arcán.
-Hol fogtok fellépni?-kérdeztem.
-Az Olimpiai stadionban. Várod már?
-Még szép!-mondtam.
Felnevetett.
-Hiányzik a nővéred?-kérdezte.
-Igen. Egy évben talán háromszor ha látom.
-De gondolom azért telefonon beszéltek.
-Igen. Hetente körülbelül.
-És Nicollal mióta vagytok barátnők?
-Még a gimiben ismerkedtünk meg. Az első napon, már jól kijöttünk.
-Az tök jó.
-Öhöm.-mondtam ásítás közben.
És lejjebb csúsztam.
-Szeretnél aludni?
-Hát, igen mégis csak. Különben használhatatlan leszek.
-Rendben. Ha szeretnél nekem dőlhetsz.-ajánlotta fel.
-Köszönöm.-mondtam hálásan.
A mellkasának dőltem. A pulzusom megugrott. Harry mivel sokkal magasabb volt nálam, ezért kényelmesen elfértem az álla alatt. Simogatni kezdte a hajam, én pedig rámosolyogtam.
-Aludj csak!-suttogta.
A mellkasába fúrtam az arcom, és behunytam a szemem. Jó érzés volt, hogy erős karjában tartott.

XII. fejezet: Pihenés

A belső szektor felé vettük az irányt. Most szendvicsekkel és üdítővel vártak minket.
-Hát ez király volt. Basszus baromi jó volt!-őrjöngött Nicol.
-Köszönjük!-mondta Niall, majd lehuppant egy kanapéra.
Mindenki vett enni és innivalót, és csendben megettük. A fiúk ugyanis elfáradtak, mi pedig szinte sokkot kaptunk, persze jó értelemben.
Fél óra múlva elindultunk lefelé. Most nem tudtunk a lifttel menni, mert az a biztonság miatt csak felfelé szállít. Két sorban léptünk ki az ajtón. Furcsa, Harry most is mellettem maradt. A bejáratot elállták kintről a rajongók. Amikor meglátták a srácokat, kicsit hátrébb léptek, majd kiléptünk, és lerohanták őket. Papírokkal és lapokkal felszerelkezve tolakodtak. A tagok kénytelenek voltak megállni, és autogramot osztani.
Tíz perc után a segítségünkre sietett egy biztonsági őr. Így is nehéz volt a kijutás. A fiúk még lepacsiztak néhány taggal, majd elindultunk a mélygarázsok felé. A harmadikon voltak az autóink. Szerencsére itt működött lift. Ugyan abban a felállásban ültünk be a kocsikba. Daniel ment elöl, majd kihajtottunk a garázsból. A rajongók két oldalról körbeállták az utat és integettek. Leengedtük az ablakokat, és mi is integettünk nekik.
Hallottam ahogy valakik a srácok nevét kiabálják. Hát ez a népszerűség.
Az utakat már eltakarították, ezért könnyebb volt a haladás. Megszólalt a telefonom. Louis hívott. Kihangosítottam, hogy a többiek is hallják.
-Szia Louis! Kihangosítottalak.
-Oké! Sziasztok. Én személy szerint éhen halok. Van kedvetek beülni valahova?
-Subway!-ordította Niall.
Harryvel összenéztünk, és nevettünk.
-Niall! Mehetünk Subwaybe is!-mondta Liam.
-Király!-ordította Niall.
Így a legközelebbi Subwaynél megálltunk. Kiszálltam az autóból, és végigsimítottam az oldalát.
-Ennyire tetszik?-kérdezte Harry, aki idő közben mögém lopakodott.
-Igen. Gyönyörű.
-Én ezt inkább rád mondanám.-mondta, és kuncogott.
Zavaromban én is felnevettem, majd a többiek után mentünk. Beálltunk a sorba, és rendeltünk. Majd lehuppantunk egy tízes asztalhoz. A kabátokat felhalmoztuk a maradék három helyre. Nekiálltunk enni.
-Hm, vehetek egy kicsit a salátádból?-kérdezte Harry.
-Persze, mondtam teli szájjal, és elétettem a salátámat.
-Köszi.
Ezzel el is indítottuk a cserekereskedelmet az asztalnál.
Az emberek folyamatosan cserélődtek, csak mi maradtunk, még azután is miután megettük az ebédünket. Majd egy asztalnál egy lány megszólalt.
-Az ott nem Louis Tomlinson?-kérdezte.
-De igeeen! És ott van Niall is!-szolt egy másik lány az asztaltól.
-És ott van Harry is! Istenem milyen helyes!-szólt egy harmadik rajongó.
-Nem hiszem el, hogy láthatom élőben Liamet!-sikongatott a negyedik lány.
-Zayn?-kérdezte meglepődve az egyikük.
-Öhm, asszem menni kéne!-fújt riadót Niall.
Felpattantunk, és futólépésben elindultunk az autók felé. A lányok jöttek utánunk. Harry és Daniel kinyitotta a kocsikat.
-Tudtam, hogy az nem akárki autója!-szólt valamelyikőjük.
Gyorsan beszálltunk, és elindultunk. Megint Daniel ment elöl, mert nála van GPS. A buszunk felé vettük az irányt. Majd kirobbant belőlünk a nevetés.
-Úgy látszik nem tudunk sehova menni anélkül, hogy ne ismerjenek fel minket.-mondta Liam.
-Hát igen. Lefogadom, hogy fél Dublin tudja már, hogy egy Subwayben ebédeltünk.-mondtam egy röhögő görcs közepette.
-Ez a hátránya annak aki híres.-válaszolt Liam. 
-Hát igen. De azért jó érzés, nem?-kérdeztem.
-Az igen.-kapcsolódott be Zayn is.
Tíz perc múlva megérkeztünk a buszhoz. Kiszálltunk az autókból, bár én elég nehezen szakadtam el a szépséges XC90-estől. Harry felnevetett látva a ragaszkodásomat a kocsijához. Bementünk a buszba, és a szokásos kabát és csizma le rituálé után bementem a szobánkba, és felhívtam a szüleimet. Töviről hegyire mindent elmeséltem. A koncertet, a szektort, a rajongókat, a Subwayt. Vagy egy órán át beszéltem velük. Kimentem végül a nappaliba, ahol Nicol egy Twister szőnyeget gurított ki. 
-Van kedved játszani? Mindenki beszáll. Liam mondta azt, hogy ő majd pörget.
-Szívesen, persze!-vágtam rá.
A szőnyeg elég nagy, ezért mind a négyen (Daniel elvitte az autókat, Louis pedig elkísérte. Zayn pedig keresett magának egy szállodát.) elfértünk. Nicollal hihetetlen módon összegubancolódtunk, majd pár pörgetés után Harry is csatlakozott a gubanchoz. Elég zavarba ejtő módon. Az arcunk körülbelül öt centire lehetett egymástól. Mind a ketten elpirultunk. Beleharaptam az alsó ajkamba, hogy ne kezdjek el nevetni. Niall egész jól megúszta, ő nem keveredett bele a káoszba. Harry került alulra, én fölötte voltam egy kicsavarodott híd szerűségben, Nicol pedig terpesz állásban tenyerelt a lábam mögötti kék körön, a másik kezét pedig a Harry előtti sárga körön támasztotta meg. Harry pedig fekvőtámaszba volt. A következő pörgetésnél egyel távolabb kellett tennem a kezeimet egymástól. Így pedig nem tudtam megmaradni, ezért hanyatt estem,...rá Harryre. Aki szakadni kezdett a nevetéstől. Nicol és Niall maradt csak, akik egyre közelebb értek egymáshoz. Feltápászkodtam Harryről, így ő is fel tudott kelni.
-Nem ütötted meg magad?-kérdezte.
-Nem, köszönöm. Tompítottál. Bocsi, hogy kiestél miattam.
-Semmi baj. Jó buli volt.
Amikor legközelebb Nicolékra néztem, akkor konkrétan annyira lehetetlen pózba voltak, hogy gyakorlatilag egymást támasztották. Még fél óráig bírták, majd ők is összeestek.
-Hát ebből csapat Twister lett! A Nicol, Niall csapat lett az első, a Vicky, Harry páros pedig a második.-jelentette be Liam.
A játék után bementem a szobámba, és felnyaláboltam a neszeszeremet és a pizsimet. Majd a fürdőszobába vonultam. Niall és Nicol a kanapén ültek, közel egymáshoz és beszélgettek. Harry pedig egy pohárba töltött vizet. Liam pedig telefonált Magamra zártam az ajtót, és kibontottam a hajam. Beálltam a tus alá, és élveztem, ahogy a meleg víz végigfolyik a hajamon, és a hátamon. Letusoltam, és megmostam a hajam. Majd megtörölköztem. Felvettem a pizsamámat, ami egy fekete rövidnadrág, és egy snoopys felső volt. Törölközőbe csavartam a hajam, és a szobánkba vittem a cuccaimat. Ott is szárítottam meg a hajam, hogy ne foglaljam el a fürdőt. Húsz perc alatt száradt meg a hajam. Elraktam a hajszárítót, és kimentem a nappaliba. Louis is már megérkezett. Az asztalnál ült mindenki, és ettek.
-Gyere Vicky, biztos éhes vagy.-hívott Harry, és a mellette álló üres helyre letett egy tányért. Rajta sült csirkével, sültkrumplival, és párolt káposztával. Leültem mellé, és enni kezdtem. 
-De basszus tök gáz volt, amikor elrontottam az egyik refrént.-röhögött Liam.
-Égéés!-szivatta Niall Liamet.
-Nem volt annyira kivehető, nyugi. Lehet, hogy észre sem vették.-nyugtattam meg.
-Köszönöm Vicky.-hálálkodott.
Harryn még mindig ugyan az a fekete rövidujjú volt, mint a koncerten. Rengeteg tetkója van, amiket most élőben is megszemlélhettem. 
-Hol léptek fel legközelebb?-kérdezte Nicol.
-Helsinkiben, 28-án. Repülővel fogunk menni, és ha minden igaz, akkor három óra az út.-válaszolt Louis.
-A buszt viszont itt kell hagynunk. Daniel majd elviszi a garázsba, amit bérelünk.-magyarázta Niall.
-És Zayn?-kérdeztem.
-Őt nem tudjuk. Vagy jön, vagy nem. Majd meglátjuk. Bár nem hiszem. Különben miért lépett ki.-mondta Louis.


2016. január 9., szombat

XI. fejezet: Koncert előtti meglepetés

Reggel nem a szobánkban ébredtem. Úgy tűnik, hogy ez már rituálé lesz, hogy mindig máshol alszom.
De akkor hol vagyok?-kérdeztem magamtól.
Felültem az ágyon, mert egy ágyon aludtam. Fura. Körülnéztem, sötétbarna parketta, és tört fehér falak. A kanapén Harry aludt.
Aha. Akkor Harry szobájában vagyok.-mondtam megint magamban, aztán leesett a mondat jelentése is. Már megint Harry terhére vagyok.
Felkeltem az ágyból. Vártam a szédülést, de az nem jött. Hál' Istennek hiába voltam tegnap cudarul, annyi piát nem kaptam, hogy másnapos is legyek. Gondolkoztam egy kicsit, majd eszembe jutott, hogy ma van a KONCERT!
Ránéztem az órára, ami kilencet mutatott. Leültem Harry feje mellé a földre, és néztem ahogy alszik. A takaró lecsúszott a válláról, és csak most vettem igazán észre, hogy milyen izmos is. Göndör fürtjei most össze-vissza álltak. Kisimítottam egy tincset a szeme elől, ő pedig elkapta a csuklómat. Kinyitotta szemét, és felnevetett.
-Jó reggelt! Hogy érzed magad?-kérdezte.
-Neked is. Hála neked, semmi bajom.
-Örülök neki.-mondta, még mindig a kezemet fogva, közben pedig a tekintetem fürkészte.
Elpirultam, és nem bírtam semmit kinyögni.
-Ne haragudj, hogy folyton a nyakadon lógok.-mondtam, közben pedig a padlót bámultam.
-Jah, ez semmiség volt. Örülök, hogy segíthettem.
Felült a kanapén, én pedig körbenéztem a szobában.
-Ja azért hoztalak ide, mert gondoltam, ne zavarjátok egymást Nicollal.-mondta, és villantott egy csibészes mosolyt.
-Köszönöm!-motyogtam zavaromban.
Harry felállt a kanapéról, és az ablakhoz lépett.
-A francba!-mondta bosszúsan.
Én is kinéztem az ablakon. Vagy tizenöt centi hó esett az éjjel. Harry az oldalán velem kilépett a nappaliba, majd sorra bekopogott mindenki szobájába. Sorra nyíltak ki az ajtók. Louis lépett ki először.
-Mi van? Már aludni sem lehet?-kérdezte nem a legszebb hangsúllyal.
-Nem lehet. Nézz ki az ablakon, és meglátod, hogy miért.-mondta Niall, aki a szemét dörzsölte.
-Utálom a telet.-panaszkodott Liam.
-Pedig a hógolyó csaták jó bulik szoktak lenni.-mondta Nicol.
-Hogy vagy?-támadtam le a barátnőmet.
-Niall ágyba parancsolt, így hamar elaludtam, és most oké vagyok. De te rosszabbul voltál tegnap, szerintem te többet kaptál mint én. Jól érzed magad?-kérdezte.
-Lehet, de Harrynek köszönhetően én is megúsztam.
-A lányok jól vannak, de készülődnünk kellene, mert sok hó esett, és egyre az arénába kellene érnünk.-mondta Harry.
-Ne haragudjatok, hogy nem figyeltünk oda rátok.-kért bocsánatot Louis.
-Semmi baj!-mondta Nico.
-Felejtsük el!-kontráztam én is.
Sikerült elsőnek lecsapni a fürdőszobára. Fogat mostam, letusoltam. Egy fekete, comb középig érő ruhát, fekete harisnyát, és fekete magassarkú csizmát vettem fel. Majd feltűztem a hajam. Miután végeztem, foglaltam a fürdőszobát Nicolnak. Majd felhívtam a szüleimet, de a tegnap esti kalandot nem részleteztem. Utána pedig lefőztem egy nagy adag kávét hetünknek. Amikor elkészült csészékbe töltöttem, és az asztalra tettem azokat. Mivel nem tudom, hogy ki hogyan szereti, ezért tejet és cukrot is tettem az asztalra. Nicol végzett a fürdőben, odament az asztalhoz, és vett egy csésze kávét. Bordó pólót, fekete dzsekit, és fekete farmert vett fel. 
-Köszönöm Victoria!-mondta
-Szívesen!
Közben a fürdőszobába Liam rohant be.
-Mi a helyzet közted és Niall közt?-kérdeztem, és belekortyoltam a kávémba.
-Hát jól megvagyunk, meg minden.-mondta.
Zavarban volt, tisztán látszott.
-És Harry?
-Kedves nagyon, és sokat beszélgetünk.
-Na, örülök neki.
Nem tudtuk tovább folytatni a beszélgetést, mert jött Louis és elvette a kávéját.
-Köszönöm, hogy megcsináltad helyettem!-mondta és elmosolyodott.
-Igazán szívesen!
Liam végzett, Louis foglalta el a fürdőt. Majd Liam ragadt meg egy csészét.
Majd Niall is bevonult a fürdőszobába Louis után. Mindenki megitta a kávéját, majd bementek a szobájukba pakolni. Nekiálltam mosogatni, majd kattant egy ajtó, és valaki kijött. Tovább mosogattam, majd Harry átkarolt hátulról,és az állát a vállamnak támasztotta.
-Én is kaphatok kávét?-kérdezte.
-Persze, ott van az asztalon. Szolgáld ki magad, nem tudom, hogy hogy szereted.
-Köszönöm. Egy cukor és sok tej. Olyan latte féleség.-mondta.
Kuncogni kezdetem, majd folytattam a mosogatást. Harry csészéjét is elmostam.
-Mivel megyünk a koncertre?-kérdeztem.
-Két autóval is megyünk, mert nem fogunk elférni. Egy XC90 VOLVO CrossOverrel, és egy szintén VOLVO V70-nel. De gondolom ez nem sokat mond neked.-mondta, nekem pedig felcsillant a szemem.
-Na ne! Egy XC90-nel? Mindig is ilyen autót szerettem volna!
-Komolyan?-kérdezte. -Akkor azt nem is mondom, hogy az az enyém.
-Most csak viccelsz, ugye?
-Nem. Barna metál.
-De szép lehet!
-Egyszer elviszlek egy körre, jó? Csak ketten.-kérdezte.
-Komolyan?
-Persze! Miért ne?
-Köszönöm!-mondtam, és nem tudom honnan szereztem bátorságot, de megöleltem.
Meglepődött először, de aztán ő is megölelt. Mennyivel magasabb nálam! Be tudtam bújni az álla alá. 
Niall végzett a fürdőben.
-Most megyek rendbe szedem magam.-jelentette ki Harry.
-Oké!-mondtam, és felnevettem.
Eltörölgettem a csészéket, és elpakoltam azokat. Valaki kopogott az ajtón. A kulcs a zárba volt, ezért kinyitottam.
-Zayn?-kérdeztem meglepetten.  
-Szia Victoria! Igen Zayn vagyok.
Hirtelen köpni nyelni nem tudtam.
-Te...mi...nem is ismerjük egymást.
-Valóban, bár szerintem te már ismersz engem. Én viszont a srácokon keresztül ismerlek téged. Harry részletesen bemutatott téged a telefonban.
-Tényleg? Jaj, gyere beljebb! Adhatok egy kávét?-invitáltam be.
-Köszönöm, igen jól esne.
Az utolsó csésze kávét, amit Danielnek szántam Zayn elé tettem, aki leült a bárszékek egyikére.
Bekopogtam Harryhez a fürdőszobába.
-Harry! Itt van Zayn! 
-Oké! Köszi. Öt perc és ott vagyok.
Leültem Zayn mellé egy székre, és beszélgetni kezdtünk.
-Jó kis meglepetést okoztál. Hogy hogy eljöttél? Nem hittem, hogy veled is fogok találkozni!
-Hát, erre felé jártam, és attól még, hogy kiléptem, attól még szeretem figyelemmel kísérni őket.
-Ez szép tőled!-mondtam.
Harry is csatlakozott hozzánk.
Kezet ráztak, és hátba veregették egymást.
-De jó, hogy itt vagy!-mondta lelkesen Harry.
-Én is örülök, hogy összefutottunk.
-Ismerős hangokat hallok!-lépett ki a szobájából Liam.
-Liam!
-Szia Zayn! Hát te?
-Gondoltam, hogy meglátogatlak titeket.
-Zayn?-csatlakozott hozzánk Niall.
-Niall, haver! De jó, hogy összefutottunk.
-Jaja.
Louis is kezet fogott Zaynnel.
-Zayn! Istenem nem hiszem el!
-Nicol?
Nicol, ahogy én is meglepődött, hogy Zayn tudja a nevét.
-El jössz velünk a koncertre?-kérdezte Liam.
-Szívesen. Persze!
-Akkor menjünk is, már tizenegy óra felé közeledett a mutató.-ajánlotta Daniel, aki most lopakodott be közénk.
Felvettük a kabátokat, és a csizmákat. Felnyaláboltam a táskámat, amit már összepakoltam És kiléptünk a buszból. Niall bezárta a járgányt.
-Nos, Daniel és én fogunk vezetni. Danielé a V60-as, enyém pedig a másik gyönyörűség. Mindenki oda ül, ahová gondolja.-mondta Harry.
Valóban meseszép az autója. Beleszerettem nem csak a srácba, hanem a kocsijába is.
 

Danielhez ült be Niall és Nicol, valamint Louis. Harryhez pedig én és Liam, valamint Zayn.
Harry kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját.
-Hölgyem!-mondta majd miután beültem, becsukta az ajtót.
Megkerülte előröl az autót, és beült a volán mögé. Liam és Zayn is beült hátra.
-Niall Nicolt beviszi a VIP szektorba, te pedig velünk jössz fel a színpadra, majd megállsz a hangfalak körül, hacsak nem szeretnél te is fellépni.-mondta Harry.
-Egy táncos úgysem ártana.-szállt be Liam is.
-Nem köszönöm. Tiétek a siker!
-Ahogy gondolod.-mondta Harry.
Az út többi részén rövid megbeszélést tartottak. Az aréna húsz percnyire volt a busztól, de a sok hó miatt úttorlaszok, és dugók alakultak ki. Ezért egy teljes óra lett az út. Tizenkettőkor értünk az arénához. Danielék mögött mentünk végig, ezért nem kellett egymást várnunk. A mélygarázsban egy külön szintet kaptunk. Leálltunk, majd lifttel felmentünk, és bejelentkeztünk. A belső szektorba mentünk utána. Itt kaptunk vizet és gyümölcsöt is. A srácok, és mi is Nicollal igazítottunk a külsőnkön. Majd leültünk a díványokra. A srácok megbeszélést tartottak, majd a koncert előtt negyed órával Niall elkísérte Nicolt a VIP szektorba, de Zayn is Nicollal is maradt.
Értünk jöttek a rendezők, és szó szerint a színfalak mögött mentünk a színpad felé. Az utolsó lépcsőnél megálltunk, és bevártuk Niallt. Majd egy másik segítő jelzett, hogy mehetünk.
-Sok sikert-súgtam Harry fülébe, és nyomtam egy puszit az arcára. Elindultunk fel a lépcsőn. Harry jött velem leghátul, majd még a félhomályban megszorította a kezem, majd csatlakozott a többiekhez. Amikor megjelentek, őrjöngeni kezdett a tömeg. Én ahogy megbeszéltük a hangfalaknál álltam meg.
Elkezdtek játszani és énekelni. Rengeteg számot elénekeltek. Amikor Harry volt a soron, mindig megborzongtam a hangjától. Az utolsó szám után, a srácok meghajoltak, és lepacsiztak az első sorral.
A tini lányok őrjöngtek, és ugráltak.Majd lefutottak a színpadról a tagok. Én is a színfalak mögé mentem velük.
-Isteniek voltatok! Szuper volt!-ujjongtam.
-Köszönjük!-mondták valamennyien.
Nicol és Zayn pár perc múlva csatlakozott hozzánk.


2016. január 2., szombat

X. fejezet: Minden rosszban van valami jó

Fél hétkor megérkeztünk Írország fővárosába, Dublinba. Megálltunk egy parkolóban.
-Menjünk már el egy bárba, elvileg az ír sörözők jók!-vetette fel Louis.
-Én benne vagyok!-mondta Liam, aki a telefonját bűvölte.
-Oké!-lelkesedett be Niall is.
-Csajok, Harry?-kérdezte Louis.
Nicollal egymásra néztünk, és bólogattunk.
-Sajnálom srácok, de én fáradt vagyok, holnap nem akarok nyúzott lenni.-mondta Harry.
-Nem baj.-szólt Liam.
Felvettük a kabátokat, csizmákat. Hallottam, ahogy még Harry mond valamit.
-Vigyázzatok a lányokra!-mondta.
-Persze!-válaszolt Niall.
Elindultunk, és a helyiek segítségével találtunk egy sörözőt. A homlokzatra az volt kivilágított betűkkel kiírva, hogy Irish Pub.
Bementünk, és kellemesen csalódtam. Nem volt cigi füst, és rendezett volt minden. Egy hoszú pult volt középen, körben pedig asztalok sorakoztak. Egy hatalmas hangfalból pedig zene szólt. Levettük a kabátokat, Nicolnak megint segített Niall. Felakasztottuk a kabátokat egy fogasra. Majd leültünk egy asztalhoz. Beszélgettünk, majd Liam megkérdezte, hogy ki mit kér. Én nem tudtam, hogy mit kérjek, ezért Liam azt mondta, hogy hoz majd nekem is valamit.
Tíz perc múlva visszatért Liam poharakkal egyensúlyozva. Mindenki elé letett egyet.
-A hely kultúr, de a kiszolgálás baromi lassú!-háborgott.
Beleittam a koktélomba, mert az kaptam.
-Mi ez?-kérdeztem.
-Gyümölcs zselés cucc egy kis alkohollal.
Éreztem, hogy elég erős. De azért lassan legyűrtem. A hangulat jó volt, rengeteget beszélgettünk, és röhögcséltünk. A következő körért Niall ment el. Nicol melé ültem, és elsuttogtam neki a pasiügyeket. Nagy volt a hangzavar, ezért a többiek nem hallhatták. Egy DJ számát adták éppen, amibe beleremegett a padló.
Niall is visszatért, még egy adag alkohollal. Megint körbeadták a poharakat. Nekem valami iszonyat rossz ízű ital jutott. De a srácok, akik már kicsit túl vidámak voltak, mert ők már a harmadik italukat is megitták, addig cseszegettek, amíg meg nem ittam.
Egy tíz perc múlva fel akartam állni, de forgott velem a világ.
-Nem nézel ki túl jól!-ordította Nicol nekem címezve a mondatot.
-Rosszul is érzem magam.
-Gyere ki a levegőre! Attól jobb lesz. Én is szédülök, nyugi.
Felálltunk és kimentünk az épületből az utcára. A hideg levegő tényleg jót tett, de amint visszamentünk hányingerem lett. A srácok is már becsiccsentettek. De tudták hol a határ, ezért abbahagyták az alkoholizálást. Fél óra szenvedés után fizettünk, és visszaindultunk a buszhoz. A séta jót tett, de még mindig szédültem. Menet közben találkoztunk, egy velünk korabeli társasággal, akik hangosan rögögtek. Az egyikőjük valami olyasmit kezdett énekelni, hogy ma még nem ittunk semmit. Bementünk a buszba. Levettem a kabátom, és lerúgtam a csizmámat. Le kellett ülnöm a kanapéra. Nicol is csatlakozott hozzám.
-Azt a rohadt! Nagyon szarul érzem magam!-panaszkodott.
-Hát én is elmondhatom ugyan ezt.
A srácok hangosan röhögtek, és rögbi meccset kezdtek nézni a tv-ben. Nicolt Niall elküldte aludni, hogy attól majd jobban lesz. Nekem viszont sürgősen a mosdóba kellett jutnom. A vécé fölé hajoltam, és rókáztam. Majd vizet fröcsköltem az arcomra. Ettől kicsit jobban éreztem magam. Kiöblítettem a szám, és leültem a fürdőszoba csempére.
-Vicky! Jól vagy?-kérdezte egy ismerős hang.
-Nem igazán.-válaszoltam.
-Bejöhetek?-kérdezte a hang gazdája, Harry.
-Aha.-nyögtem, mert megint megszédültem.
Kinyílt az ajtó, és Harry lépett be.
-Jesszusom, Vicky! Te irtó sápadt vagy!-mondta.
Legugolt mellém.
-Mit érzel?
-Fáj a fejem, forog a világ, és hányingerem van.
-Jól van, cssst, hamarosan elmúlik.-mondta, és kitűrte a hajamat az arcomból.
-Köszönöm.-motyogtam.
-Hozok vizet jó?-kérdezte, az ilyenkor segíteni fog.
-Bármit, csak jobb legyen.
-Nincs sok hátra, ígérem.-suttogta.
Kiment a fürdőből.
-Ti meg mi a szart itattatok Vickyvel? És Nicol hol a csudába van? Őt meg elhagytátok?-kérdezte, de nem éppen a leghalkabban.
-Nyugi, nincs semmi. Nicolt Niall elküldte aludni. Gondolom Victoria is a lóbőrt huzza.-flegmázott Louis.
-Aha, akkor miért ül holtsápadtan a fürdőszoba padlóján?-kérdezte bosszúsan.
-Nem bírja ezekszerint az alkoholt.-mondta Louis.
-Elment az eszetek? Még csak most 18. Hogy a szarba bírná a piát? Nem fiú, hogy a haverjaival hetente kocsmába menjen!-rivallt rájuk.
-Bocsi.-nyögte ki Louis.
Harry a szóváltás után egy pohár vízzel és egy fehér tablettával tért vissza.
-Miattam ne vessz össze a barátaiddal.-mondtam.
-De ha látnád magad! Nem úgy értettem, de rohadtul sajnállak. Tudom, hogy milyen rossz érzés.
-Semmi baj, te mondtad, hogy hamarosan jobb lesz.
-Ettél valamit mostanában?
-Egy szendvicset dél körül.
-Oké. Egy joghurtot szerinted le fogsz tudni gyűrni?
-Ne hiszem.
-Pedig jó lenne. Üres hasra nem szabad fájdalomcsillapítót bevenni.
-Hoznál egyet nekem?-kérdeztem.
-Persze szépségem.-mondta, és kilépett az ajtón.
Mit mondott? Szépségem? Vagy már halucinálok is.
Harry egy kanállal és egy gyümölcsös joghurttal tért vissza. Odaadta nekem, én pedig megettem.
-Köszönöm!-mondtam és hálásan néztem rá.
-Nincs mit. -mondta.
Leült mellém, és dúdolni kezdett valamit. Vártunk negyed órát, addig pedig oldalrafeküdtem. Harry a fejemet az ölébe vonta, és simogatta a hajam.
-Ha gondolod mostmár beveheted a fájdalomcsillapítót. Ez mindig szokott segíteni.-mondta, és odaadta a poharat és a gyógyszert, miután felültem.
-Tessék.-mondta.
Az ujjaink összeértek, én pedig mohón rávetettem magam a vízre. Lenyeltem a gyógyszert, és visszadőltem az ölébe.
-Szólj ha elálmosodsz!-mondta. Egyébként benéztem Nicolhoz is, alszik. Ő vagy jobban bírja az alkoholt, vagy mást kapott mint te.
-Örülök neki, remélem ő jobban van mint én, de valószínű, hogy ő mást kapott.
-Biztos jobban van már ő is.-mondta, és megfogta a kezem.
Egy darabig hallgattunk, de a szívem ide-oda vert. Harry Styles a kezemet fogja!
-Mindjárt jobb lesz!-mondta.
A szempilláim kezdtek elnehezülni. Egy darabig még nézegettem az arcát. Ő is engem nézett. Majd lecsukódott a szemem. Éreztem ahogy Harry a karjába vesz, és bevisz valahová. Gondolom a szobámba.

2016. január 1., péntek

IX. fejezet: Úton Írországba

Hatan sétáltunk egymás mellett. Louis, Liam, Niall, Nicol, én és Harry.
-Daniel hol aludt tegnap?-kérdeztem Harrytől.
-A barátnőjénél. De egyébként se szokott velünk maradni, mindig egy szállodában alszik.
-Értem. De ma délelőtt már el kell indulnunk Dublinba, nem?
-De igen. Mert durván nyolc és fél óra az út. Megreggelizünk, és indulunk. Daniel tízre jön a buszhoz.
-Izgulsz egy kicsit?-kérdeztem.
-Csak egy kicsit, már megszoktam nagyjából, de azért egy kicsit igen.
-Ez érthető.
-Ha választhattok, akkor a VIP szektor, vagy a színpad széle? Hol lennétek szívesen a koncert alatt.
-Én a színpad szélén, de Nicolt is kérdezd meg.
Harry Nicolhoz fordult, és őt is megkérdezte. Ő a szektort választotta.
-Nem gond, hogy két felé leszünk?
-Nem, dehogy. Elintézzük.
-Szupi!
-Vicky, őszintén jó itt velünk?
-Milyen kérdés ez? Remek! Legszívesebben veletek mennék minden fellépésre.
-Hát az jó lenne. Jó társaság vagytok!-mondta, de közben oda is értünk a palacsintázóhoz. Bementünk, Harry rólam, Niall pedig Nicolról segítette le a kabátot. Egy hatos asztalhoz ültünk le. Abban a felállásban, mint amikor sétáltunk.
Kijött egy pincérlány és felvette a rendelést. Nicol, és Liam karamellásat, Niall gyümölcsöset, Harry, Louis és én pedig nutellásat kértünk. Kihozták a palacsintáinkat, majd mindenki mindenkivel beszélgetni kezdett.

Háromnegyed kilenckor Niall az órájára nézett, és szólt, hogy menni kéne.
Liam gyorsan fizetett, majd futni kezdtünk a busz felé. Még Daniel előtt megérkeztünk. De öt perc sem telt el ő is befutott. Pontban tízkor elindultunk Írország felé.
-Holyheadnél kompra szállunk, és utána már csak három és egy negyed óra lesz hátra. Holyheadig pedig öt és egy negyed óra lesz az út.-mondta Daniel, aki a GPS segítségével megtervezte az útvonalat.
-Oké! Jó tudni.-mondta Liam.
Elindultunk. Az elején olvastam a legújabb szerzeményemet, majd másfél óra múlva meguntam. A srácok néztek valamit a tv-ben. Nicol pedig szintén olvasott. Bementem a szobánkba, és kinéztem az ablakon. A táj gyorsan haladt el mellettünk. Felkaptam a laptopom, és visszamentem. Leültem az egyik kanapéra, és blogolni kezdtem. Négy új bejegyzést is fel tudtam tenni. Mindez összesen két órámba került. Harry ült le mellém.
-Blogoltál?-kérdezte.
-Igen, négy új részt írtam.
-Elolvashatom?-kérdezte, közben a hajába túrt.
-Persze!-mondtam.
Elvette az ölemből a gépet, és magához vette. Megkerestem neki a prológust. Ő pedig olvasni kezdett. Néha mondott valami véleményt, de összességében tetszett neki. Közben a többiek videojátékozni kezdtek.
Egy óra lehetett hátra a kompig tartó útból, Harry pedig befejezte az olvasást. A srácok és Nicol hangosan adták egymásnak az instrukciókat.
-Gyere, menjünk be a szobámba, hogy tudjunk beszélgetni.
Beléptünk a szobájába. A falak tört fehér színűek voltak, és ahogy nálunk is sötétbarna parketta volt. Fiú létére egész szép rend volt nála.
-Gyere ülj le!-mondta, és ő is leült az ágyára.
Törökülésben mellé ültem.
-Tetszett a blogod, majd átküldöd a linket?
-Ha szeretnéd, persze. Tényleg bocsi, hogy a válladon aludtam.-mondtam.
-Semmi baj, még jó is volt.-mondta, de a mondat második felét elharapta.
-Nicol mondta hogy énekeltél. Mi volt az?
-A Strongot.
-Az is jó kis dal.
-Hát, azért is hívtalak be, mert kíváncsi vagyok a véleményedre. Nekiálltam egy új dalnak, de még vázlatos az egész. Megnéznéd? Kíváncsi vagyok a véleményedre.
-Szívesen!-mondtam.
Harry felkelt, matatott egy kicsit az asztalán, majd egy füzettel a kezében újra mellém ült. Átfutottam a szöveget.
-Őszintén? Pokoli jó.
-Köszi.-mondta és zavarában felnevetett. -A dallama már megvan.
-Mutasd meg!-kértem.
Felvette a gitárját, és eljátszotta a dalt.
-Jó, de itt talán jobb lenne kicsit magasabb hangon.-mondtam.
Elkértem a gitárját, és megmutattam, hogy hogyan gondoltam.
-Így tényleg jobban hangzik. De nem is tudtam, hogy tudsz gitározni!
-Szeretek meglepetéseket tartogatni!-mondtam, és kihívóan néztem a szemébe.
Pár percig csendben ültünk, felváltva kapkodtuk el a tekintetünk egymásról. Kétségtelen, teljesen belezúgtam.
-Tök vicces volt, amikor először felhívtalak. Arra tippeltem, hogy majd a menedzseretek veszi fel, erre pedig a kedvenc tagom szól bele a telefonba. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam.
-Hát azt elhiszem!-mondta, majd megbökte a vállam.
-Te pedig gondolom örültél, hogy egy rajongótokkal beszélhetsz.-mondtam ironikusan.
-Kétségtelenül. De mivel Louival akkor volt egy szóváltásom, ezért kicsit fel is dobtad a napom.-mondta, én pedig elpirultam.
-Hát örülök neki.
Szerencsénk volt pont elértük a következő kompot. Daniel felhajtott rá. Én pedig tíz perc után nem bírtam tovább, tudtam, hogy irtó hideg lesz, kimentem.
Odaszóltam Harrynek, hogy mindjárt jövök. Felkaptam a kabátom és a csizmám, és kiléptem a komp fedélzetére. Arcomat megcsapta a hideg szél, és....havazott! Hópihe vadászatra indultam. Aztán hallottam, hogy valaki kijött utánam. Természetesen Harry volt az.
Hallottam ahogy felnevet, majd mögém lép, és átkarolta a derekam! Azt hittem, hogy ott menten elájulok.
-Régen láttam havat.-jelentettem ki.
-Én is. De a srácok közül csak én szeretem a telet, a havat, a hideget.
Megborzongtam, ő pedig szorosabban ölelt át.
-Én szeretem.
Még fél óráig kint voltunk, de aztán Harry mondta, hogy menjünk be, mert megfázok. Állítása szerint, ő nem fázott. Visszamentünk a szobájába.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy elindultunk. Szuper, már nincs is sok hátra!
-A többieket nem zavarja, hogy mostanában többet vagy velem?-kérdeztem.
-Nem annyira. Meg kibírják. Egyszer úgy megnéznélek göndör hajjal.-mondta, és az ujja köré tekerte az egyik tincsemet.
-Adj tíz percet!-mondtam, és felpattantam.
Harry felnevetett, és hanyatt feküdt az ágyán.
A szobámba előkerestem a hajsütővasat, és bedugtam a konnektorba. Megvártam amíg felmelegszik, addig pedig kifésültem a hajam, majd az egészet begöndörítettem. Elraktam a göndörítőt, majd beosontam Harry szobájába. Azt akartam, hogy ő lásson meg így először, de a többiek annyira belemerültek a játékba, hogy nem vettek észre.
Harry felült az ágyon, és alaposan végigmért.
-Többet kellene így viselned a hajad, jól áll.-mondta, én pedig totál zavarba jöttem.
Kimentünk a konyhába vizet inni. Én mentem elöl.
-Szia Harry1 és 2.-köszönt Louis.
Szembefordultunk egymással Harryvel.
-Egyforma hosszú a hajunk.-jelentette ki.
-Igen, a göndörítéstől kicsit rövidebb lett a hajam.-mondtam.
-A szemünk színe is hasonló!-szólt Harry.
-Aha, és rajtad is farmering van!-mondtam és felnevettem.
-Csináljunk már így egy képet!-vetette fel Harry.
-Oké!-egyeztem bele.
A zsebéből elővette a telóját, majd csináltunk egy képet, ahol egymást nézzük, és egy olyat ahol a kamerába nézünk, és majdnem összeér az arcunk.

VIII.fejezet: Egy érintés

Még egy darabig beszélgettünk, majd Nicol rontott be a szobába.
-Legyőztem sorozatban háromszor Niallt!-mondta.
-Csak mert hagytam!-jött be Niall is.
-Aha, akkor nem kiabáltad volna egyfolytában, hogy Louis, Liam segítsetek!-vágott vissza Nico.
-Csak megjátszottam!
-Niall, sokkal tisztességesebb, ha bevallod, hogy Nicol megvert.-szólt közbe Harry is.
-Jól van na!-morogta a szőke srác durcásan.

Visszamentek a nappaliba, én pedig hoztam a telómat és csatlakoztam hozzájuk. Megálltam az ajtókeretnek támaszkodva, és elindítottam a zenelejátszót. Felcsendült a  History, mi pedig elkezdtünk énekelni. Először Nicol és Niall, majd Liam és Harry végül pedig Louis is csatlakozott. Végig énekeltük az egész számot.
-Legyen a Rock Me!-kért meg Liam.
Elindítottam a Rock Met. Fura, Harry a refrénnél mindig engem nézett.
-Stockholm Syndrom?-kérdezte Nico.
-Benne vagyok!
Ezt a számot is elénekeltük.
-Cloudshoz mit szóltok?-kérdezte Niall.
-Oké!
Majd a No Conrol következett Louis kérésére.
A végére Harry dala maradt.
-A Perfect, jó?-kérte, és mélyen a szemembe nézett.
Az első refrénen voltunk túl, mikor Harry felállt a kanapéról, és mellém állt. Egymás felé fordulva énekeltük a második refrént. Az utolsót pedig duettban énekeltük el.
Befejeződött a dal, de Harry még énekelt egy sort, közben pedig folyton engem nézett, mint végig a dal közben.
-You're perfect for me!-ez volt az utolsó sora.
Leültünk filmet nézni. A fiúk kérésére a Feláldozhatók 2-t néztük meg. A film vége felé éreztem, hogy piszok fáradt vagyok, de küzdöttem. Majd elaludtam valaki vállán. Csak remélni merem, hogy nem Harryén, hanem Nicolén.
-Victoria!
-Vicky!
-Ébresztő!
Az egyik hang gazdája megsimogatta az arcom.-hát ez nem Nicol az biztos.
Túlságosan fáradt voltam, ahhoz, hogy válaszoljak, ezért inkább visszaaludtam. Még éreztem, hogy valaki lekapcsolja a villanyt, és rám terít egy takarót, majd megsimogatta a hajam.
~•~
Másnap reggel a nappaliban ébredtem. Kibotorkáltam a konyhába, ahol Liamet találtam.

-Jó reggelt!-köszöntünk egyszerre.
-Este jól bealudtál! Nicol és Harry megpróbált felébreszteni, de nem hagytad magad.
-Aha. Valami rémlik, hogy filmet néztünk.
-Aha, előtte meg egy jót énekeltünk.
-Igen, oké, megvan!
-Kérsz kávét?-kérdezte.
-Igen, kérek szépen.
A következő érkező Nicol volt, aki azonnal a mosdó felé vette az irányt.
Majd Harry lépett ki pizsiben. Egy szürke rövidujjuban és egy fekete rövid gatyában. Megdörzsölte a szemét, és leült egy székre.
-Jó reggelt mindenkinek! Louis nekem is csinálnál egy kávét?
-Jó reggelt neked is! Igen persze!-válaszolt Louis.
-Jó reggelt!-köszöntem én is neki.
-Hallod, te aztán tudsz aludni!-mondta nevetve. -Elalszol a vállamon, majd még tíz perc duruzsolás után se ébredsz fel. Nicollal pedig próbálkoztunk!
Basszus muszáj volt pont balra dőlnöm!?
-Bocsi!-mondtam bánakozva.
-Semmi.
Nicol és Niall egyszerre léptek ki a fürdőből, illetve a szobájából. Egy üres csésze felborult, erre pedig Liam ébredt fel, és csatlakozott hozzánk.
Kávézás után bementem a szobánkba, magammal rángatva Nicolt is. Becsuktam az ajtót, és letámadtam.
-Mi a szart csináltam este?
-Hát...elaludtál Harry vállán, majd ketten megpróbáltunk felébreszteni, de nem tudtunk. Harry még énekelt is neked. Majd Liam ötletére békén hagytunk. Harry még azt mondta, hogy terít rád egy takarót, de akkor már nem voltam ott.
-Basszus!
-Mi az?
-Ja csak úgy általában.
Harry kétszer is megsimogatta az arcom! Basszus!
Niall után bementem a fürdőbe, hogy rendbe hozzam magam. Éppen tusoltam, amikor valaki dörömbölt az ajtón.
-Niall, siess már!-ordította Louis.
-Őöö...Victoria vagyok, Niall már nincs itt.
-Jaj, bocsesz Vicky, nem akartam zavarni.
-Várj! Hogy hogy Vickynek hívsz? Mármint nem zavar csak érdekel.
-Harry folyton így beszél rólad, ezért.
-Louis! Ez szakmai titok!-hallottam Harry hangját, aki komoly akart lenni, de lehetett hallani, hogy a nevetést próbálja magában tartani.
-Igen is Kapitány!-mondta Louis.
Befejeztem a zuhanyzást, megtörölköztem, és felöltöztem. Farmer inget, és egy fekete cica nacit vettem fel. Fogat mostam és átadtam a fürdőszobát a padlón ülő Harrynek. Visszamentem a szobánkba, és pakoltam egy kicsit. Nicol bent volt, és a szüleivel beszélt, ezért a telómmal a kezemben kimentem a nappaliba. És felhívtam én is anyáékat.
-Kivel beszéltél?-kérdezte Niall, mikor végeztem.
-A szüleimmel.
-Liam! Nem csak én szoktam felhívni anyámat, Victoria is most beszélt a szüleivel. Abbahagyhatod az oltogatásomat.-támadta le Niall Liamet.
-Jól van, befoghatod!-mondta lekezelően Liam.
-Hova megyünk reggelizni?-kérdezte Harry, terelve.
-Hm. A palacsintával hogy álltok?-kérdeztem.
-Ki emlegetett palacsintát?-kérdezte Nicol, a szobájából kilépve.
-Nyami!-lelkesedett be Liam is.
-Ha nagyon muszáj!-játszotta meg magát Loui.
-Jól hangzik!-mondta Niall is.
Így felvettük a kabátokat, cipőket, és felkerekedtünk.

VII.fejezet: Vallomások

-Gyere, keressük meg a legközelebbi subwayt.-ajánlottam fel.
Google a barátod alapon kerestem egy subwayt a közelünkbe, és elindultunk. De pechünkre már nem voltak bent, és a busz sem volt sehol. Vagy egy óráig lófráltunk a környéken.
-Válljunk külön, hátha úgy könnyebben megtaláljuk őket.-vetette fel Nico.
-Szó sem lehet róla! Még egymást is keresnünk kellene.
Visszamentünk a Big Benhez, és leültünk egy padra. Kihasználtam az alkalmat, és felhívtam a szüleimet.
-Szia kicsim!-vette fel anyu a telefont.
-Nem zavarok?
-Nem, dehogy! Minden rendben van?
-Igen, persze. Még Londonban vagyunk, és várjuk a srácokat, mert külön válltunk. Mi könyvesboltba és kávézóba, ők pedig egy subwaybe mentek. Csak még nem jöttek vissza.
-Hát jó  várakozást! Puszi kicsim, üdvözlöm Nicolt is.
-Rendben, átadom. Szeretlek titeket.-mondtam, és letettem a telefont.
-Anya üdvözöl.-fordultam Nicol felé.
-Ó, köszönöm.
Nem mondtam el a teljes sztorit, hogy ne féltsenek minket feleslegesen.
Már négy óra lehetett, mi pedig beszélgettünk.
-Vicky, Nicol! Istenem, megvagytok! -mondta.
Csak egy ember lehetett...Harry. Aki éppen felénk futott.
-Hála az égnek, hogy megvagytok! Nincs semmi baj? Jól vagytok?-kérdezte, és tekintete ide-oda cikázott köztünk. Olyan aranyos amikor aggódik.
-Igen, minden rendben, csak kicsit megijedtünk.-mondtam.
-Túléltük, de ti meg hol a csudába voltatok?
-Mindjárt elmondom.-válaszolt gyorsan, majd felhívta Louist, és Niallt.
-Igen megvannak, itt vagyunk a Big Bennél.-mondta mindkettőjüknek. -Az történt, hogy a félnótás sofőrünk megérkezett, és elvitte egy parkolóba a járgányt. Mi se találtuk itt a buszt. Aztán Liamnek eszébe jutott, hogy fel kellene hívni Danielt. És ekkor megtudtuk, hogy hol van a jármű. Majd a keresésetekre indultunk. Louis és Niall a London Eye környékét járták körbe, Liam a bevásárló központba nézett be, én pedig az óra körül kerestelek titeket.-fejezte be a történetet. Ekkor jelent meg a sarkon Louis és Niall, majd később Liam is befutott.
-Na most jött el az idő, hogy telefonszámot cserélünk. Mert ezt legközelebb nem akarom végig csinálni.-jelentette ki Harry.
Mindenki mindenki számát elmentette, majd elindultunk a busz felé. Nem sokkal messzebb ált egy parkolóban. Liam kopogott az ajtón, Daniel pedig beengedett minket. Bementem a szobánkba, mert nem akartam hallani, hogy a srácok leosztják Danielt. Bekapcsoltam a laptopom, és hasra feküdtem az ágyon, amit előtte kihúztam. Bejelentkeztem a blogomba, és írni kezdtem. Közben pedig zenét hallgattam, természetesen 1D egyveleget. Imádok zenére írni, mert kikapcsol, és ihletet is meríthetek belőle.
Mivel az ajtónak háttal feküdtem, ezért nem láttam, hogy bejött valaki. Ez a valaki megfogta a vállam, én pedig összerezzentem. Kihúztam a fülhallgatót a fülemből, és felnéztem. Harry mosolygott le rám.
-Nem akartalak megijeszteni.-súgta.
-Semmi baj!-mondtam és felnevettem.
-Nem vagy éhes? Hoztam neked spagettit.
-De jó! Köszönöm!-mondtam.
-Nincs mit. Mindjárt behozom.
Öt perc múlva visszatért egy tányérral és egy villával. Letette az asztalra, majd leültünk a székekre. Nekiálltam enni, Harry pedig nézett. A kedvencemet hozta, bár nem tudom, hogy hogyan találta ki. Gombával és sok sajttal.
-Gyere egyél te is! Nem vagy éhes?
-Csak akkor, ha neked sok.
-Nem fogom tudni megenni!-vágtam rá azonnal.
-Hihetetlen vagy!-mondta és felnevetett, majd visszatért egy villával a kezében.
Középre tettem a tányért, és újra nekiálltunk enni.
-Köszönöm még egyszer!-mondtam.
-Örülök, hogy ízlik.
Pár percig hallgattunk, és ettünk, majd ő törte meg a csendet.
-Aggódtam értetek. Féltem, ha nem találunk meg titeket, akkor felhívjátok a szüleiteket, és hazamentek.
-Semmi pénzért nem mentünk volna haza. Nagyon szeretünk titeket, és szinte el se hiszem még most se ezt az egészet.
Közben befejeztük az evést, és visszaültünk az ágyra.
-Pedig nem álmodsz. Valósak vagyunk. Elmondanád kérlek, hogy miért a Perfect a kedvenced?
-Muszáj?
-Hát kíváncsi természetű vagyok. De nem kell ha nem akarod.-mondta huncut mosollyal az arcán.
Nagy levegőt vettem, és kimondtam.
-Mert szerintem neked van a legjobb hangod, és szinte az egészet te énekeled.-nyögtem ki, majd elpirultam.
-De aranyos vagy!-mondta, és mélyen a szemembe nézett, de ő is elpirult egy kicsit.
-A többiek mit csinálnak?-kérdeztem terelve a témát.
-Valami videojátékon játszanak.-mondta.
-Aha. Ha szeretnél nyugodtan kimehetsz hozzájuk, megvagyok itt.
-Ha nem zavarlak, -utalt a laptopomra- akkor maradok.
-Nem zavarsz persze!
-Mit írsz?-kérdezte.
-Blogolok. Egy középiskolás bandának írom a mindennapjait.
-Majd egyszer elolvashatom?
-Persze!-vágtam rá.
Felvette az egyik fülhallgatót és bedugta a fülébe. Majd kérdőn rám nézett.
-Ennyire szeretsz minket?
-Igen! Látnád a szobám! Tele van a posztereitekkel. Még egy autogrammos képem is van tőletek.
-Az igen! Kérhetek egy tollat?-kérte.
-Tessék.-nyújtottam egyet neki a táskámból.
Elvette, majd a kezemért nyúlt. A tenyerébe fektette a kezem. És a csuklómra írt valamit, úgy, hogy ne lássam.
Visszaadta a tollat, én pedig megnéztem a kezem. Ez állt rajta: Vickynek Harrytől, és egy szívecske.
-Hogy legyen egy személyesebb aláírásod is tőlem.
-Nem fogom megmosni, ezt a kezem.-mondtam és felnevettem.
Harry is nevetett, majd visszakérte a tollat, és kért egy papírt. A papírra is ugyan azt írta rá, mint a kezemre.
-Köszönöm!-mondtam hálásan, és fülig ért a szám.
-Nincs mit. De ezért még egyet kérdezek. Melyik számokat szereted még?
-Hú, sok van. A Rock Me, a Kiss You, Best Song Ever, Drag Me Down, Stockholm Syndrome, Summer Love, Infinity. Ezek a top.
-Gondoltam!-mondta hatalmas vigyorral az arcán.
-Tényleg?-kérdeztem kicsit kihívóan.
-Többek között ezek azok amiket a rajongók többsége szeret Kiss You, Rock Me, Perfect. De a tartalmuk miatt, a szöveg miatt. A Perfectet te miattam szereted. A Drag Me Downt? A Rock Met?
-A Rock Met, mert tök jó a hangzása, jók a rímek. A Drag Me Downt pedig azért mert tök ötletes a klipp. Az a kedvenc részem, amikor a kamerába énekeltek, ami a földhöz van közel.-mondtam.
Hirtelen felpattant, majd elkezdte énekelni az ő szövegét a Drag Me Downból, és berogyasztott térdekkel sétált, mint a klippben a kamera felé.

Én pedig csak néztem, és hallgattam. Isteni a hangja, a legjobb! És irtó cuki ilyenkor, még a hajába is beletúrt mint a klippben. Teljesen kiakadtam, közel álltam a szívrohamhoz. Befejezte, én pedig megtapsoltam, majd visszaült mellém.
-Na ez az. Te, de gondolom, hogy Nicol sem ilyen. Ti miattunk szeretitek a zenéinket. A többiek egy része pedig egy koncerten, mondjuk, ha lepacsizunk velünk, akkor nem a személyünk miatt őrülnek meg, hanem azért mert híresek vagyunk. Ti pedig simán úgy csináltok, mintha csak osztálytársak vagy haverok lennénk. Ez a nagy különbség!

VI.fejezet: Bonyodalmak

Egész hosszú sor kígyózott a kabinok felé. Egy biztonsági őr várt mindenkit a beszálló kapunál. Egész hamar odaértünk az őrhöz.
-Egyszerre csak négyen!-szólt ránk, amikor be akartunk szállni.
Én álltam hátul Liammel, és Harryvel.
-Menj csak a többiekkel, majd én maradok Victoriával.-jelentette ki Harry.
-Oké, tőlem!-lazázott Liam.
Ketten álltunk a kapuban, várva a kabinunkat. A mögöttünk lévő anyuka gyereke nekiállt sírni, ezért kiálltak a sorból. Ekkor láttam, hogy ők voltak az utolsók. Elbambultam, ezért Harry az utolsó pillanatban megragadta a kezem, és behúzott a kabinba.
-Köszönöm!-mondtam hálásan, és mélyen a szemébe néztem.
-Nincs mit!-mondta, azzal a huncut mosollyal a száján.
Elővettem a telefonom, és megörökítettem a kilátást.
-Nem tartotok a lesifotósoktól, most, hogy itt vagyunk veletek?
-Mivel meghirdetett volt, hogy a következő turnénkon plusz két személy is velünk tart, ezért csak eljutott az agyukig, hogy nem randizunk veletek, hanem VIP-sek vagytok.
Nem is tudom, hogy miért de teljesen elkent a mondata. Csak VIP-sek vagyunk. Más persze ölni tudna ezért, de azt hittem, hogy....á hagyjuk is.
-Egyébként én nem nevettelek ki a hörcsögöd miatt. Aranyos, hogy így hívod.
-Köszönöm. Egyébként már elpusztult.
-Sajnálom.
-És a te höridnek mi volt a neve?
-Pocak.-mert igen csak szerette a hasát.
-Aranyos az ő neve is.
-Hát köszönöm.-mondtam.
Abba hagytam a képek gyártását, és ránéztem. Harry engem nézett. Amikor ránéztem, elmosolyodott.
-És hogy hívjalak?
-Aminek gondolsz. Apa Vicnek szokott hívni, Nicol gyakran használja a teljes,Victoriát.
-Értem. A Vicky hogy tetszik?-kérdezte.
-Jó, tetszik persze.-mondtam nevetve.
-Mivel gondolom bírod a dalainkat megkérdezem. Melyik a kedvenced? Csak mert a nagy részüket én írom, érdekelne.
Gondolkodás nélkül rávágtam.
-Perfect! Aznap amikor megjelent, vagy harmincszor meghallgattam.
-És ha megkérdezhetem miért ez a befutó nálad?
A kabin pont ekkor ért le, ezért szerencsére nem kellett válaszolnom. A többiek már vártak bennünket. Harry megint kisegített. Hirtelen elkezdett dübörögni a szívem, úgy mint az előbb is, amikor megfogta a kezem.
-Tök jó volt, nem?-kérdezte Nicol, és megölelt.
-Igen. Nagyon szép volt a kilátás.
-Mi elmegyünk vásárolgatni. Ez nem túl érdekfeszítő lesz nektek. Ha gondoljátok, nem kell jönnötök.-mondta Nico.
-Hát ha nem baj, akkor mi elmennénk kajálni a subwaybe.
-Menjetek csak!-mondtam. Mikor találkozzunk?
-Két óra elég lesz nektek?-kérdezte Louis.
-Persze!-vágtuk rá Nicollal.
-Sziasztok!-köszönt Harry, és tekintete elidőzött az arcomon.
Én is néztem őt egy darabig.
A három srác megfordult, és elindult a másik irányba.
-Hova menjünk?-kérdeztem.
-Hm. Könyvesbolt?
-Benne vagyok.
Megkerestük a legközelebbi könyvesboltot. Beléptünk, orromat, pedig megcsapta a könyvek illat amit úgy szeretek.
Keresgéltünk a polcok között. Végül Nicol a Csitt, csittet, én pedig az Anna és a francia csókot vettem meg.
-Mit szólnál, ha beülnénk egy kávézóba.-ajánlottam fel. Mostanában egészen rákaptam a kávéra.
-Jól hangzik.
Egy utcával arréb, találtunk is egyet. Bementünk, és leültünk az egyik aztalhoz, ami közel volt az ablakhoz.
Odajött hozzánk egy pincér.
-Mit hozhatok, hölgyeim?
-Én egy lattét szeretnék kérni, extra habbal.-adtam le a rendelésemet.
-Én pedig egy fekete kávét kérnék sok tejjel, és kettő cukorral.-rendelt Nicol.
Hamar ki is hozta a pincér a kávékat. Mi pedig beszélgetni kezdtünk.
-Niall végig mellettem állt az óriáskeréken, és istenem, annyira helyes.
-Hát, én sem panaszkodhatok! Harryvel csak ketten voltunk a kabinban. És egész sokat beszélgettünk. Egyébként azt láttam, hogy amikor leszálltak a buszról, akkor Niall kicsit elidőzött rajtad.
-Komolyan?-kérdezte egy fél oktávval magasabb hangon.
-Egész biztos.-válaszoltam.
Megittuk a kávé adagunkat, fizettünk, majd elindultunk a busz fele. Aha, csak hogy a hídon átmentünk, de utána nem tudtuk, hogy merre tovább, mert a Big Bennél nem volt a nagy fekete jármű.
-Ó, a francba!-mondta. -Miért is nem kértük el valamelyikük számát!
-Most meg mi a szart csináljunk?-kérdezte kétségbe esve Nicol.

B.Ú.É.K.

Minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánok!
Köszönöm, hogy aktív olvasóim vannak!