Az egész koncert nagyon jó hangulatban telt. Nicollal sokat nevettünk, és beszélgettünk. Igaz egy koncerten nem a mindennapi dolgokat szokás megbeszélni, dehát ez is fontos volt, és mi még pár koncertet végig fogunk nézni, amíg a srácokkal utazgatunk. Bezzeg a többi rajongó körülöttünk nem így tett, hanem hullámoztak, énekeltek és sikongattak. Két teljes óra éneklés és ordítozás után úgy éreztem, hogy a hangom hamarosan felmondja a szolgálatot, és holnap holt biztos, hogy nem lesz hangom.
Amior vége lett a koncertnek, alig álltam a lábamon, pedig az adrenalin dolgozott bennem. Eufórikus érzés volt ez az egész. húsz perc múlva akadtunk rá a srácokra. Szabályosan úgy kellet átkönyörögnünk magunk a biztonságiakon. Nem hitték el, hogy nem csak őrült rajongók vagyunk, hanem velük vagyunk. Majd az egyik biztonságis felhívta az egyik srácot, hogy ismer-e minket. Öt perc múlva Louis tartott felénk a kordon másik feléről.
-Mr. Tomlinson! Ismeri ezeket a lányokat?-kérdezte hitetlenkedve a biztonságis.
-Természetesen, biztos úr. Vicky, Nicol, titeket kerestünk.
A biztonságis nem méltatlankodva, de beengedett minket, és a fejét csóválta.
Vagy hat lépcsősoron loholtunk végig, mire beértünk a srácok pihenőjébe. Hát nem bízzák a véletlenre a védelmüket, az biztos.
Iszonyatosan megfájdult a fejem szabályosan betámolyogtam az öltözőbe. A srácok felkapták a fejüket amikor beléptünk.
-Na végre! Louis már az ötödik téves hívást kapta, hogy ti vártok a kordonnál, de mindig csak a fanok voltak.-mondta Niall.
Harry rámmosolygott, és hozzámlépett, hogy megöleljen. A vállába fúrtam az arcom, és ekkor minden elsötétült.
-o-
Amikor felébredtem, minden fehér volt körülöttem. A havon feküdtem de nem fáztam. Pislogtam párat. Egy szoba körvonalai rajzolódtak ki. De nem is a havon fekszem, hanem egy kórházi ágyon. Visszahanyatlottam az ágyra, és lecsuktam a szemeim. Ekkor lépteket hallottam. És egy kéz fogta meg a kezem.
-Vicky.-suttogta.
Egyszerre kipattant a szemem.
-Harry!-lelkesedtem be.
-Hogy érzed magad?-kérdezte, és leült az ágyam szélére.
-Jól köszönöm.
-Mi történt?
-Elájultál, de semmi komoly, azt mondták az orvosok.
-Mióta vagyok itt?
-Egy napja. De ma délután már ki is vihetünk. Legalábbis ha minden rendben van veled.
Ekkor egy orvos toppant be a kórterembe.
-Hogy érzi magát, kisasszony?
-Jól köszönöm.
-Rendben. Akkor elvégzek néhány vizsgálatot, és mehet is.
-Köszönöm.
Megmérte a vérnyomásom, és kislámpával belevilágított a szemebe.
-Minden rendben, öltözzön át, és mehet is.
-Köszönöjük!-mondta Harry.
Az orvos távozott.
-Kimennél, vagy elfordulnál?-kérdeztem.
-Természetesen.-mondta, és elnevette magát.
Harry is kiment, így át tudtam öltözni. Gyorsan felvettem a ruháim és kimentem a teremből. Harry kint várt.
-Vicky, ne lepődj meg, de kint elég sokan vannak. Ezért is csak én jöttem be hozzád.
-Értem.
Harry átkarolta a vállam, és elindultunk kifele. És valóban. Rengetegen voltak a kórház előtt. Fényképező gépekkel fanok, és riporterek.
-Elnézést, Kisasszony! Hogy érzi magát? Mi történt?-szólított el le egy riporter.
-Köszönjük, Victoria jól van.-válaszolt helyettem Harry. -Most pedig ha megbocsát, akkor mennénk is.
Harry megszorította a kezem, és elindultunk a parkoló felé. Voltak részek amikor futnunk is kellett. Hihetetlen, hogy ilye sokan kijöttek a kórház elé.
Megnyugodtam, amikor megpillantottam a Range Rovert. Beszálltunk hátra. Louis ült a kormánynál, de csak ő jött el.
-A többiek nem tudtak jönni, sajnálom. Kerülnünk kell a feltűnösködést.-magyarázta Louis.
És elindultunk a hotelbe.
