VII.fejezet: Vallomások

-Gyere, keressük meg a legközelebbi subwayt.-ajánlottam fel.
Google a barátod alapon kerestem egy subwayt a közelünkbe, és elindultunk. De pechünkre már nem voltak bent, és a busz sem volt sehol. Vagy egy óráig lófráltunk a környéken.
-Válljunk külön, hátha úgy könnyebben megtaláljuk őket.-vetette fel Nico.
-Szó sem lehet róla! Még egymást is keresnünk kellene.
Visszamentünk a Big Benhez, és leültünk egy padra. Kihasználtam az alkalmat, és felhívtam a szüleimet.
-Szia kicsim!-vette fel anyu a telefont.
-Nem zavarok?
-Nem, dehogy! Minden rendben van?
-Igen, persze. Még Londonban vagyunk, és várjuk a srácokat, mert külön válltunk. Mi könyvesboltba és kávézóba, ők pedig egy subwaybe mentek. Csak még nem jöttek vissza.
-Hát jó  várakozást! Puszi kicsim, üdvözlöm Nicolt is.
-Rendben, átadom. Szeretlek titeket.-mondtam, és letettem a telefont.
-Anya üdvözöl.-fordultam Nicol felé.
-Ó, köszönöm.
Nem mondtam el a teljes sztorit, hogy ne féltsenek minket feleslegesen.
Már négy óra lehetett, mi pedig beszélgettünk.
-Vicky, Nicol! Istenem, megvagytok! -mondta.
Csak egy ember lehetett...Harry. Aki éppen felénk futott.
-Hála az égnek, hogy megvagytok! Nincs semmi baj? Jól vagytok?-kérdezte, és tekintete ide-oda cikázott köztünk. Olyan aranyos amikor aggódik.
-Igen, minden rendben, csak kicsit megijedtünk.-mondtam.
-Túléltük, de ti meg hol a csudába voltatok?
-Mindjárt elmondom.-válaszolt gyorsan, majd felhívta Louist, és Niallt.
-Igen megvannak, itt vagyunk a Big Bennél.-mondta mindkettőjüknek. -Az történt, hogy a félnótás sofőrünk megérkezett, és elvitte egy parkolóba a járgányt. Mi se találtuk itt a buszt. Aztán Liamnek eszébe jutott, hogy fel kellene hívni Danielt. És ekkor megtudtuk, hogy hol van a jármű. Majd a keresésetekre indultunk. Louis és Niall a London Eye környékét járták körbe, Liam a bevásárló központba nézett be, én pedig az óra körül kerestelek titeket.-fejezte be a történetet. Ekkor jelent meg a sarkon Louis és Niall, majd később Liam is befutott.
-Na most jött el az idő, hogy telefonszámot cserélünk. Mert ezt legközelebb nem akarom végig csinálni.-jelentette ki Harry.
Mindenki mindenki számát elmentette, majd elindultunk a busz felé. Nem sokkal messzebb ált egy parkolóban. Liam kopogott az ajtón, Daniel pedig beengedett minket. Bementem a szobánkba, mert nem akartam hallani, hogy a srácok leosztják Danielt. Bekapcsoltam a laptopom, és hasra feküdtem az ágyon, amit előtte kihúztam. Bejelentkeztem a blogomba, és írni kezdtem. Közben pedig zenét hallgattam, természetesen 1D egyveleget. Imádok zenére írni, mert kikapcsol, és ihletet is meríthetek belőle.
Mivel az ajtónak háttal feküdtem, ezért nem láttam, hogy bejött valaki. Ez a valaki megfogta a vállam, én pedig összerezzentem. Kihúztam a fülhallgatót a fülemből, és felnéztem. Harry mosolygott le rám.
-Nem akartalak megijeszteni.-súgta.
-Semmi baj!-mondtam és felnevettem.
-Nem vagy éhes? Hoztam neked spagettit.
-De jó! Köszönöm!-mondtam.
-Nincs mit. Mindjárt behozom.
Öt perc múlva visszatért egy tányérral és egy villával. Letette az asztalra, majd leültünk a székekre. Nekiálltam enni, Harry pedig nézett. A kedvencemet hozta, bár nem tudom, hogy hogyan találta ki. Gombával és sok sajttal.
-Gyere egyél te is! Nem vagy éhes?
-Csak akkor, ha neked sok.
-Nem fogom tudni megenni!-vágtam rá azonnal.
-Hihetetlen vagy!-mondta és felnevetett, majd visszatért egy villával a kezében.
Középre tettem a tányért, és újra nekiálltunk enni.
-Köszönöm még egyszer!-mondtam.
-Örülök, hogy ízlik.
Pár percig hallgattunk, és ettünk, majd ő törte meg a csendet.
-Aggódtam értetek. Féltem, ha nem találunk meg titeket, akkor felhívjátok a szüleiteket, és hazamentek.
-Semmi pénzért nem mentünk volna haza. Nagyon szeretünk titeket, és szinte el se hiszem még most se ezt az egészet.
Közben befejeztük az evést, és visszaültünk az ágyra.
-Pedig nem álmodsz. Valósak vagyunk. Elmondanád kérlek, hogy miért a Perfect a kedvenced?
-Muszáj?
-Hát kíváncsi természetű vagyok. De nem kell ha nem akarod.-mondta huncut mosollyal az arcán.
Nagy levegőt vettem, és kimondtam.
-Mert szerintem neked van a legjobb hangod, és szinte az egészet te énekeled.-nyögtem ki, majd elpirultam.
-De aranyos vagy!-mondta, és mélyen a szemembe nézett, de ő is elpirult egy kicsit.
-A többiek mit csinálnak?-kérdeztem terelve a témát.
-Valami videojátékon játszanak.-mondta.
-Aha. Ha szeretnél nyugodtan kimehetsz hozzájuk, megvagyok itt.
-Ha nem zavarlak, -utalt a laptopomra- akkor maradok.
-Nem zavarsz persze!
-Mit írsz?-kérdezte.
-Blogolok. Egy középiskolás bandának írom a mindennapjait.
-Majd egyszer elolvashatom?
-Persze!-vágtam rá.
Felvette az egyik fülhallgatót és bedugta a fülébe. Majd kérdőn rám nézett.
-Ennyire szeretsz minket?
-Igen! Látnád a szobám! Tele van a posztereitekkel. Még egy autogrammos képem is van tőletek.
-Az igen! Kérhetek egy tollat?-kérte.
-Tessék.-nyújtottam egyet neki a táskámból.
Elvette, majd a kezemért nyúlt. A tenyerébe fektette a kezem. És a csuklómra írt valamit, úgy, hogy ne lássam.
Visszaadta a tollat, én pedig megnéztem a kezem. Ez állt rajta: Vickynek Harrytől, és egy szívecske.
-Hogy legyen egy személyesebb aláírásod is tőlem.
-Nem fogom megmosni, ezt a kezem.-mondtam és felnevettem.
Harry is nevetett, majd visszakérte a tollat, és kért egy papírt. A papírra is ugyan azt írta rá, mint a kezemre.
-Köszönöm!-mondtam hálásan, és fülig ért a szám.
-Nincs mit. De ezért még egyet kérdezek. Melyik számokat szereted még?
-Hú, sok van. A Rock Me, a Kiss You, Best Song Ever, Drag Me Down, Stockholm Syndrome, Summer Love, Infinity. Ezek a top.
-Gondoltam!-mondta hatalmas vigyorral az arcán.
-Tényleg?-kérdeztem kicsit kihívóan.
-Többek között ezek azok amiket a rajongók többsége szeret Kiss You, Rock Me, Perfect. De a tartalmuk miatt, a szöveg miatt. A Perfectet te miattam szereted. A Drag Me Downt? A Rock Met?
-A Rock Met, mert tök jó a hangzása, jók a rímek. A Drag Me Downt pedig azért mert tök ötletes a klipp. Az a kedvenc részem, amikor a kamerába énekeltek, ami a földhöz van közel.-mondtam.
Hirtelen felpattant, majd elkezdte énekelni az ő szövegét a Drag Me Downból, és berogyasztott térdekkel sétált, mint a klippben a kamera felé.

Én pedig csak néztem, és hallgattam. Isteni a hangja, a legjobb! És irtó cuki ilyenkor, még a hajába is beletúrt mint a klippben. Teljesen kiakadtam, közel álltam a szívrohamhoz. Befejezte, én pedig megtapsoltam, majd visszaült mellém.
-Na ez az. Te, de gondolom, hogy Nicol sem ilyen. Ti miattunk szeretitek a zenéinket. A többiek egy része pedig egy koncerten, mondjuk, ha lepacsizunk velünk, akkor nem a személyünk miatt őrülnek meg, hanem azért mert híresek vagyunk. Ti pedig simán úgy csináltok, mintha csak osztálytársak vagy haverok lennénk. Ez a nagy különbség!